Az önkormányzat 2007. június 30-án együttműködési megállapodást kötött Sáromberke településsel a közös történelmi múltra alapozva a települések sajátosságainak, hagyományainak, gazdasági, kulturális értékeinek megismerése, szabadidős és sport kapcsolatok kiépítése céljából.
SáromberkeErdélyben a Maros folyó bal partján, Marosvásárhelytől14 km-re északkeletre fekszik.
1319-ben Sarumberg néven említi Károly Róbert két, ugyanebben az évben keltezett adománylevele. Már a középkorban népes település, egy 1453-as okirat szerint mezőváros.
Első ismert birtokosai a Kacsics nemzetség tagjai közül kerültek ki, köztük az ismert erdélyi vajda, országbíró és több vármegye főispánja, Szécsényi Tamás (1319-től).
A falu 1405-ben birtokcsere révén Somkereki Erdélyi Antal és leszármazottai birtokába kerül és kisebb-nagyobb megszakításokkal az Erdélyi család tulajdonában is marad, amíg özv. Erdélyi Istvánné Mindszenti Krisztina halála után Bánffy Dénes kancelláré, majd az ő halála után Teleki Mihályé nem lesz (1674 után).
1759-től a Teleki család önálló birtoka. Barokk Teleki-kastélyát 1769-ben gr. Teleki Sámuel erdélyi kancellár kezdte építtetni. Központi emeletes épületét pedig gr. Teleki Sámuel, a híres Afrika-utazó építtette 1912-ben újbarokk stílusban. Az U-alakú épület értékeit 1944-ben széthordták. A református templom építése (1785) szintén a Teleki Tékát alapító kancellár nevéhez fűződik.
A falunak 1910-ben 1030 lakosa volt, melyből 870 magyar, 43 román, 17 német. A trianoni békeszerződésigMaros-Torda vármegyeMarosi felső járásához tartozott. 1992-ben 1692 lakosából 1459 magyar, 159 román és 73 cigány.
A településen született 1773. szeptember 5-én gr. Teleki Domokos császári kamarás, utazó,1878-ban Kristóf György irodalomtörténész, 1907-ben Szabédi László író, 1932-ben Szabó Miklós történész, főiskolai oktató, levéltáros,1946-banVári Attila, erdélyi magyar író, költő.
A Teleki-sírboltban nyugszik gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár és gróf Teleki Sámuel Afrika-utazó, utóbbi szintén Sáromberkén született.
Látnivalói:
Teleki-kastély: gr. Teleki Sámuel kancellár építette 1769-ben, ma az épületben mezőgazdasági iskola működik.
Református templom:1785-ben épült barokk stílusban, a templom sarkánál áll gr. Teleki Sámuel kancellár szobra.
A Teleki család sírboltja: a kastéllyal szembeni domboldalon áll, 1803-ban épült.
Római katolikus templom: 1905-ben épült neoromán stílusban.
(forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sáromberke)
TESTVÉRTELEPÜLÉSI TALÁLKOZÓ 2016
2016. évben a testvértelepülési találkozó a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
TESTVÉRTELEPÜLÉSI TALÁLKOZÓ 2017
2017. évben a testvértelepülési találkozó a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
TESTVÉRTELEPÜLÉSI TALÁLKOZÓ 2018
2018. évben a testvértelepülési találkozó a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
TESTVÉRTELEPÜLÉSI TALÁLKOZÓ 2019
2019. évben a testvértelepülési találkozó a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.
TESTVÉRTELEPÜLÉSI TALÁLKOZÓ 2023
2023. évben a testvértelepülési találkozó a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.