A faluba betérőket köszöntő táblák Gazdag Ferenc szentlőrinci lakos keze munkáját dicsérik, felállításukra 2008-ban került sor.
A 6-os számú főközlekedési út mellett, aranyvesszősövénnyel szegélyezett kis parkban álló honfoglaláskori motívumokkal díszített Millenniumi emlékművet Szatyor Győző készítette, ahogy a botykapeterdi és a nagypeterdi szőlőhegy határán felállításra került Szent-Orbán szobrot is.
A református templom 1786-ban későbarokk stílusban épült, klasszicista stílusú tornya és főhomlokzata 1822-ben készült el. Érdekességei közé tartozik a festett kazettás karzatalj és az 1880-ban készültegymanuálos, 6 regiszteres Angster-orgona. Az épületet műemlékké nyilvánították. A templom mellett találjuk Varga Árpád által felállított Hála-kopjafát, mellyel felesége gyógyulásáért könyörgött az Úrnál.
A templom mellett álló I. világháborús emlékmű kőből faragott turulokkal és koronával díszített mészkő obeliszk rajta 18+11 névvel. Érdekessége, hogy a madarakat és a koronát kétszer vetették le az utóbbi fél évszázadban, azonban mindannyiszor elásták a templomfal tövében a díszeket, így azok ismét visszakerülhettek eredeti helyükre.
A falu híres szülötte Baksay Sándor (1832-1915) református püspök, szépíró, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Fontosabb munkái: Szederindák (1891), Gyalogösvény (1896), Iliász fordítás, LucanusPharsaliája fordítás, Dáma, A király futása, Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben. 1884-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1903-ban rendes tagja lett. 1904-től a dunamelléki református egyházkerület püspöke volt haláláig. 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. Szülőháza a 6-os számú főközlekedési út mellett található, jelenleg a református egyház tulajdona.
A település keleti oldalán vizes élőhelyet alakított ki az önkormányzat horgászati lehetőséggel, partján padokkal és kemencével. A tópart mellett találjuk a helyi piacot.
A település közigazgatási területén áthalad a Szigetvár – Pécs - Máriakéménd közötti Mária Zarándok út, amely a Kárpát-medence Mária-kegyhelyeit köti össze.